29 Mar
29Mar

Nemrég tette közzé az adóhatóság a 2023-as ellenőrzési tervét, amelyből látszódik, hogy a NAV gyorsan alkalmazkodott a piaci változásokhoz – állapítja meg közleményében a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Míg az ellenőrzések fókuszában idén is a jól működő slágerszegmensek és a nagy adózók állnak, komoly szerepet kap a támogató eljárás, és egyéb érdekes irányok is kirajzolódnak.

Továbbra is a kiemelten ellenőrzött ágazatok között szerepel az építőipar, a számítástechnikai termékek kereskedelme, a webshopok tevékenysége, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelem és az élelmiszeripar. Ugyanígy hagyományosan számíthatnak ellenőrzésre az őrzés-védelemmel, takarítással, épületüzemeltetéssel és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozók. Az említett területek évek óta a NAV fókuszában állnak, ezért egyre inkább az a kérdés, hogy valaha egyáltalán lekerülhetnek-e a feketelistáról. Erre jelenleg nem sok esély látszódik.

Ugyanakkor néhány új, eredményes iparág is "élvezheti" a NAV kiemelt figyelmét 2023-tól: a tüzelőanyagot forgalmazók, a klímát értékesítők és szerelők, az étrendkiegészítőket forgalmazók, a marketing-, reklám-, médiaszolgáltatás és filmgyártás területén tevékenykedők, valamint az informatikai és ügyviteli szolgáltatást, tanácsadást végzők. Az említett szektorok szereplőinek ezért érdemes fokozott körültekintéssel megválasztaniuk az üzleti partnereiket és érdemes őket, rendszeresen, mélyrehatóan leellenőrizniük.

Nagy adózók: adókedvezmények és transzferárKöltségvetési súlyuknál fogva továbbra is rövid pórázon kívánja tartani a NAV a nagy adózókat (vagyis a kiemelt adózókat és a legnagyobb teljesítménnyel rendelkező adózókat). Ők elsősorban az igénybe vett adókedvezmények és a transzferárak kapcsán kerülhetnek a NAV látókörébe.Ezt segíti elő a 2023. január 1-jétől bevezetett transzferár-adatszolgáltatási kötelezettség is, amelyet az adózóknak már a 2022-es adóbevallásuk benyújtásával együtt – főszabály szerint májusban – teljesíteniük kell – hívja fel a figyelmet Barta Péter, a Jalsovszky szenior ügyvéde. A bekért adatok már idéntől lehetővé teszik a NAV számára, hogy könnyen és gyorsan elemezze és értékelje az alkalmazott transzferárakat. Az év második felében ezért fokozottan kell transzferár-ellenőrzésekre számítani, amire a jelölteket az adóhatóság már nem szúrópróbaszerűen, hanem jól megalapozottan fogja kiválasztani. Az utolsó pillanatban vannak a vállalkozások ahhoz, hogy átvizsgálják a transzferár-politikájukat.

MRP-k célkeresztbenAz utóbbi időkben elszaporodtak a munkavállalói résztulajdonosi programok (MRP). Nem is meglepő módon, hiszen azok révén – az általános közterhek helyett – 15 százalékos adóteherrel tudja a cég a munkavállalóit javadalmazni. Kinőttek időközben az MRP-k vadhajtásai is, amelyek csak nevükben férnek bele a szabályozásba, valós tartalmuk alapján nem.A NAV azt kívánja ellenőrizni a jövőben, hogy az MRP-n keresztül biztosított, kedvező adózású jövedelmek megfeleltek-e a jogszabály céljának, és nem valamilyen más tevékenység leplezett ellenértékei-e. Vizsgálni fogja azt is, hogy az MRP működése megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak és a javadalmazási politikának.

Támogató eljárás az új módiAz utóbbi években az adóhatóság is felismerte, hogy egyszerűbb rávenni az adózókat az önkéntes adófizetésre, semmint lefolytatni egy hosszú és költséges adóeljárást, majd a végén megkísérelni behajtani az adótartozást. Éppen emiatt jogkövetési vizsgálatok és úgynevezett támogató eljárások garmadájára lehet számítani idén. A támogató eljárás még nem ellenőrzés, bár azzá fordulhat át, ha az adózó és a NAV nem tudja feloldani az adatbázisaikban fellelt eltérést.

Gyanús körülményekAz ellenőrzési terv alapján az adózók alábbi körülményei szintén növelik az ellenőrzés kockázatát:– gyanús személycserék a cégben (például, ha a magyar ügyvezetőt egy harmadik országbeli ügyvezető váltja fel);
– ha az adózó székhelye székhelyszolgáltatóhoz van bejelentve;
– ha az adózó a visszaigényelt áfa kiutalását vagy átvezetését kéri (a legjobb megoldás ezért otthagyni az adószámlán a túlfizetést, és azt egy későbbi periódusban felhasználni);
– a megalakulást követően egy éven belül keletkező kiugró forgalom (a NAV tehát továbbra sem hisz a kiugróan sikeres, kezdő vállalkozásoknak);
– a tartósan veszteséges és adóminimalizáló adózók;
– kockázatos adózói múlttal (például törölt adószámmal) rendelkező vállalkozások ügyvezetőinek további vállalkozásai.


/tette közzé az adózóna.hu/

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.